Molnár Csaba táncművész, koreográfus a Budapest Táncművészeti Szakközépiskolában, majd 2006-tól a Brüsszeli P.A.R.T.S.-ban tanult, majd az olasz Compagnia Virgilio Sieni táncegyütteshez csatlakozott, 2010-től pedig a Hodworks-szel dolgozott tovább. Öt olyan darabban is szerepelt alkotóként, ami megnyerte az évente kiosztott legjobb táncelőadásnak és koreográfusnak járó Lábán Rudolf-díjat. Bloom!: City (2011), Hodworks: Basse Danse (2012), Dányi–Molnár–Vadas: Nyúzzatok Meg (2014), Hodworks: Pirkad (2014), Tropical Escape (2016). Munkáiban a legnagyobb természetességgel egyeztet össze bármiféle kifejezési eszközt. Az érdekli, hogy ezek egymásra hatásával hogyan válhatnak az ember privátnak gondolt jelenségei egy univerzális, felszabadító, színházi élménnyé.
A KET K-Arcok című sorozatában Jakab Zsanettel készít koreográfiát LILITH címmel.
Sajtó megjelenések
Horeczky Krisztina:
(Színház.net)
- 16/05/2017
A Közép-Európa Táncszínház (KET) 2015-ben útjára indított K-Arcok szólósorozata keretében ezúttal Jakab Zsanett és Mádi László társulati tag sajátos portréját rajzolta meg a két vendég-alkotó.
Králl Csaba:
(ÉS)
- 19/05/2017
A LILITH az illúziókeltés magasiskolája. Metamorfózislavina, tucatnyi(nál is több) fejezetben. Ladányi Andreától Gergyén át Réti Annáig (és tovább) tart a sor, akik sikerrel játszottak eddig idehaza a szóló műfajban ezeken a húrokon. Most Molnár Csaba is csatlakozott hozzájuk, aki helyzetek, szerepek, szerepjátékok hosszú sorát kínálta föl Jakab Zsanettnek, ő pedig halált megvető bátorsággal fejest ugrott beléjük, és a saját képére és hasonlatosságára formálta azokat. Nem Jakabot, nem az ő arcait látjuk, a darabnak érezhetően nincs személyes vetülete, privát súlya, de olyan arcokat, amelyeknek hitelessége és szuggesztivitása a személyiségben tett (és el nem sprórolt) mélybúvárkodás nélkül nem valósulhatott volna meg.
(PS Magazin)
- 27/04/2017
A szabad akarat jó és rossz átjárhatóságát is jelenti – Molnár Csaba Jakab Zsanettel közös új, Lilith című előadásában a női identitás rétegeit hámozza a teljes csupaszságig. Az Európa-szerte ismert és elismert koreográfussal többek között énközpontú művészetről, perspektívákról, húsról és vérről is beszélgettünk.
Péter Márta:
(Tánckritika)
- 01/05/2017
Úgy tűnik, a K-Arcok friss előadásának alkotói és előadói sem kerülték meg a személyes szembesülést – ahogy vélhetően az előadás további segítői-közreműködői sem.