Egy ember – nő – táncos áll a színház falai által meghatározott üres térben. Türelmesen várja, hogy szemtanúi – a nézők – elhelyezkedjenek és elkezdhesse kinyilatkoztatását. Teste és személyisége médiumként szolgál, melyen keresztül, melynek megnyitásával rákapcsolódik egy kollektív információs csatornára.
Képeket, érzeteket, érzéseket, konkrét gondolatokat, véleményeket, problematikákat vetít, közöl a múlt a jelen és a jövő, felhalmozott és megemésztetlenül maradt, káoszt és összezavarodottságot keltő információáradatából. Explicit, egyöntetű véleményt nem alkot, de opciókat és lehetséges megoldásokat mutat fel. A történés sokszínűségének sokasága és a többféle opció egymás melletti felmutatása a vélemény önmaga. Hasonlóan, mint “Lilith” ősi karaktere, ami vitatott és sokféle interpretációt hordoz magával: női démon, régi sumer istenség, a nagy magasságok szelének istensége, boszorkány. Ő szimbolizálja a tanult, erős asszonyt, illetve az emancipáció jelképe is.
„Egy koreográfus, egy előadó és temérdek egymásba úszó alakmás, mely egyfajta torzító tükrön keresztül és boszorkányosan hideglelős hangnemben a női princípiumról mesél. A K-Arcok sorozat a Közép-Európa Táncszínház (KET) egyik legizgalmasabb, legelőremutatóbb vállalkozása. A felkért koreográfusok szólót készítenek a társulat egy általuk kiválasztott tagja számára. Alkotó és táncos is fejest ugrik ilyenkor az ismeretlenbe, egy olyan műfajba, amelynél kockázatosabbat és bizalmat feltételezőbbet nemigen ismer a táncművészet. Mindez azonban, úgy tűnik, meg se kottyant Molnár Csaba koreográfusnak és Jakab Zsanett táncosnak, akik látszólag nagyon is egy húron pendültek, amikor létrehozták a LILITH című darabot a feminista szimbólummá lett sumér eredetű női démon, vagy más hivatkozások szerint: a bibliai Éva inverzének hitt, magát a patriarchális hagyománynak alá nem vető mitikus nőszemély apropóján.„
Králl Csaba laudációja a 2017-es Lábán Rudolf-díj jelöléshez (részlet)
A Közép-Európa Táncszínház (KET) 2015-ben útjára indított K-Arcok szólósorozata keretében ezúttal Jakab Zsanett és Mádi László társulati tag sajátos portréját rajzolta meg a két vendég-alkotó.
A LILITH az illúziókeltés magasiskolája. Metamorfózislavina, tucatnyi(nál is több) fejezetben. Ladányi Andreától Gergyén át Réti Annáig (és tovább) tart a sor, akik sikerrel játszottak eddig idehaza a szóló műfajban ezeken a húrokon. Most Molnár Csaba is csatlakozott hozzájuk, aki helyzetek, szerepek, szerepjátékok hosszú sorát kínálta föl Jakab Zsanettnek, ő pedig halált megvető bátorsággal fejest ugrott beléjük, és a saját képére és hasonlatosságára formálta azokat. Nem Jakabot, nem az ő arcait látjuk, a darabnak érezhetően nincs személyes vetülete, privát súlya, de olyan arcokat, amelyeknek hitelessége és szuggesztivitása a személyiségben tett (és el nem sprórolt) mélybúvárkodás nélkül nem valósulhatott volna meg.
A szabad akarat jó és rossz átjárhatóságát is jelenti – Molnár Csaba Jakab Zsanettel közös új, Lilith című előadásában a női identitás rétegeit hámozza a teljes csupaszságig. Az Európa-szerte ismert és elismert koreográfussal többek között énközpontú művészetről, perspektívákról, húsról és vérről is beszélgettünk.
Úgy tűnik, a K-Arcok friss előadásának alkotói és előadói sem kerülték meg a személyes szembesülést – ahogy vélhetően az előadás további segítői-közreműködői sem.
Vissza 
