Ahol a minőség fontos”

Ismét kinyitja kapuit időszakosan a Közép-Európa Táncszínház együttese. Célunk felmérni, milyen széles skálán tudjuk megmozgatni a fiatal tehetségeket, illetve lehetőséget biztosítani a fejlődésükre. 

Közép-Európa Táncszínház és társulata ingyenes, nyílt workshopot hirdet professzionális táncosok részére október 1. és 5. között. A workshopot a neves Akram Khan társulat táncművésze, társkoreográfusa, Andrej Petrovic tartja, aki elsöprő fizikalitású, olykor ezoterikus, táncszakmai szempontból kidolgozott, érzékeny alkotói műhelymunkájáról híres, tanárként pedig nagy hangsúlyt fektet az értelmezésre és a teremtésre. 

A workshopra felsőfokú tanulmányaikat folytató, vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező táncosok, táncművészek jelentkezését várjuk, akik a KET társulatával együtt vesznek részt az ötnapos kurzuson. A részvételi szándék a korlátozott létszám miatt az info@cedt.hu e-mail címen, szakmai önéletrajz csatolásával jelezhető, a kiválasztott táncosokat a megadott elérhetőségen   előzetesen értesítjük.
A workshop ideje október 1-től 5-ig, minden nap 10 és 13 óra között a SÍN Kulturális Központban.

Andrej Petrovic 1982-ben született Bojnicén, Szlovákiában, tanulmányait a Banska Bystrica-i Tánckonzervatóriumban végezte, mielőtt a Študio Tanca Professional Dance Theatre / Zuzana Hájková társulatához csatlakozott.
Eddigi munkája során olyan helyeken fordult meg, mint az Editta Braun Company Salzburgban, a brüsszeli Fatou Traore vagy Giorgio Barberio Corsetti and Fatore Kappa fizikai színháza Rómában, a Jean Abreu Dance Company Londonban, illetve Jaroslav Vinarsky-val is dolgozott együtt Prágában.
2007-ben csatlakozott az Akram Khan Company-hoz, ahol táncosként és próbavezetőként a BahokConfluenceVertical Road c. előadásokban dolgozott. Ez a bő tíz éves időszak nem csak technikáját fejlesztette, de kreativitásának is táptalaja volt. Így kapott lehetőséget, hogy személyes fejlődését felhasználva megossza ötleteit Akram Khannal, ezzel pedig a 2012-es londoni Olimpiai Játékok megnyitójának táncosává és társalkotójává vagy a társulat iTMOi c. produkciójának, csak úgy, mint az Angol Nemzeti Balett számára újragondolt, díjnyertes Giselle koreográfus asszisztensévé váljon.

Élményei alapján Andrej Petrovic saját alkotói munkába kezdett és a következő együttesekkel dolgozott együtt, továbbépítve és továbbfejlesztve stílusát: London/Sadlers Wells Theatre, a Szlovák Nemzeti Színház, a Kecskemét City Ballet és a National Youth Dance Company.

2016-ban létrehozott szóló előadása, az L/One of the Seven a hét halálos bűn, különös tekintettel a bujaság, mint a hét egyikén alapszik. Az előadó, Martina Hajdyla Lacova a cseh Thalia Awards in Prague jelölését kapta a produkcióban nyújtott teljesítményéért.
Jelenleg a Viliam Dočolomanky/Farm in the Cave International Theatre Studio-val dolgozik, professzionalizmusa minden munkáján áthatol.

A workshop, tréning a V4 young dance talents programsorozat része, ami az alapoktól egészen a kész táncprodukció elkészítéséig felmerülő előadóművészeti és emberi problémákra ad lehetséges megoldásokat a fiatal táncművészek kezébe, akik így képessé válnak önállóan is felépíteni egy európai kortárs elvárásoknak megfelelő produkciót, vagy bekapcsolódni egy professzionális társulat életébe.

Szeretettel várjuk a táncművészeket.