Cserepes Gyula 2019-ben az Ifjú Koreográfusok Fóruma (IKF) programsorozat keretein belül, Tiszavirág címen, mindössze öt nap alatt készített koreográfiát a KET Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatóival kiegészült társulatának. Az akkori demonstráció a mostani, Bardo című új kreáció egyfajta kiindulópontjának tekinthető.

 

Különbözik a munkamódszer, amikor ilyen rövid idő állt rendelkezésedre és most, amikor lassan több mint egy hónapja tartanak a próbák? Hogyan hat rád az idő és te hogyan kezeled?

Az önálló munkáim, amelyeket az általam alapított Atelier 21220 alkotóműhely keretei közt hozok létre, az előkészítéstől számítva a bemutatóig 1-2 évig készülnek. Ehhez képest az öt nap és az egy hónap egyaránt rendkívül rövid idő, ami megfeszített munkatempót jelent. Mivel fontos számomra a kísérletezés, az előadók megismerésének lehetősége, ezért minden esetben igyekszem időt szánni a közös élményszerzésre. Ez arányosul a rendelkezésre álló idővel. Ilyenkor óhatatlanul hozok magammal korábbi mintákat, amiket újra alkalmazok. Tehát az elmélyülésre, felfedezésre szinte alig jut idő. Ha az öt napot hasonlítom az egy hónappal, akkor viszont abban látok nagy különbséget, hogy az utóbbi esetben lehetőség nyílik a kialakuló jelenetek kidolgozására.

 

A Bardo a köztes lét fogalmával foglalkozik. Egy próbafolyamat során, ahol valahonnan valamerre – az előadás felé – haladsz, mennyire nehéz egy köztes ponton megállni, vagy egy köztes pontot megtalálni? Esetleg visszatérés, vagy visszatekintés lenne ez?

Jelen alkotási folyamatnál a köztes létről való közös gondolkodás által ihletett képeket kezdtünk el felvázolni a Közép-Európa Táncszínház táncművészeivel közösen. Ezek közt egyaránt találhatóak olyan ötletek, amik tőlük jönnek, ahogyan olyanok is, amik tőlem származnak. Azt gondolom, hogy nem célom – az idő rövidsége miatt nem is találom lehetségesnek – a köztes létnek a konceptuális megjelenítését. Sokkal inkább tekintek a készülő előadásra impresszionista festményként, mint egy állapot alapú előadásként (’state based performance’). Ezen kívül az előadás nem közvetít gondolatokat és érzéseket a köztes létről. Az előadás olyan képekből áll össze, amiket a halál utáni bardóról való gondolkodás inspirált.

 

Nem először dolgozol együtt Mádi László táncművészünkkel, mint zeneszerzővel. Hogy folyik a köztetek lévő munka? Baráti és/vagy szakmai síkon?

Mádi Lászlóval elsősorban baráti a kapcsolatunk, ezt egészíti ki a szakmai együttműködés. Közel 15 éve ismerjük egymást. A Budapest Kortárstánc Főiskolán osztálytársak, később lakótársak voltunk. Első alkalommal 2015–16 során dolgoztunk együtt. A Lábán Rudolf-díjra jelölt Selfy című szólómnak ő szerezte a zenéjét, amire én kértem fel és adtam laza kereteket. Nagyjából ugyanez volt a felállás a Rave esetében is. A Tiszavirágnál fordult a kocka: őt kértem arra, hogy komponáljon zenét, amire aztán én készítettem táncot. Jelenleg újra a korábbi metodikát követjük, bár új és számomra rendkívül fontos elem, hogy ott ül a próbateremben és velünk párhuzamosan vagy egybefonódva alkot ő is.

 

Előadásodban a néprajzi források felhasználása mellett a Tibeti Halottaskönyvet jelölted meg, mint ihletforrást. Két, egymástól térben és felfogásban eltérő világnézet képe jelenhet meg először legtöbbünknek. Vagy sokkal több a kapcsolódás, mint gondolnánk?

Szerintem nagyon is erős párhuzamok fedezhetők fel a magyar nyelvterület néphite és a tibeti buddhizmus felfogása közt abban a tekintetben, hogy hogyan viszonyul a lélek kérdéséhez a halált követően. Mindkét esetben az az alapvető cél motiválja a szokásokat, hogy a lelket vezessék: el a mi világunktól, át a túlvilágra. Természetesen ez utóbbiról alkotott képet már jóval erőteljesebben befolyásolja az adott kultúrkör. Míg nálunk a kereszténység menny és pokol elképzelése határozza meg azt, hogy miként gondolkodunk a túlvilágról, addig a buddhisták ezt más szemszögből látják.

 

Mióta foglalkoztat ez a körforgás, amihez a Tiszavirág után most a Bardóban, egy másik aspektusból térsz vissza? Esetleg látod magad előtt egy “trilógia” lehetőségét is?

Mindkét esetben a múlékonyság volt az, ami foglalkoztatott. Pontosabban a Tiszavirág esetében indultam el az efemeritás kérdésétől. Később, amikor felkérést kaptam, hogy hozzak létre egy új, egész estés előadást a Közép-Európa Táncszínház részére a fent említett etűd alapján, arra jutottam, hogy a múló pillanatra szeretnék még jobban ráközelíteni. Ebből ered a jelenlegi kíváncsiságom: az a köztes állapot foglalkoztat, amikor az érdeklődés tárgya „már nem hernyó, de még nem is pillangó”. Ezt a szürke zónát, ezt a misztikummal teli határmezsgyét szeretném felnagyítani, érzékelhetővé tenni. Fentiekből kifolyólag fel sem merült bennem, hogy itt bármiféle sorozatról lenne szó.

 

Mit gondolsz, mi következik, mi vár ránk az általad említett, misztikummal teli szürke zóna után?

Hogy a halál után mi vár ránk? Szerintem az üresség. A tiszta tudat vakító ragyogása.

 

Az interjút készítette: Farkas Kristóf
Fotó: Herbály Judit

2020/21 – a duplázások évada. 8+1 új produkcióval készül a Közép-Európa Táncszínház

A Közép-Európa Táncszínház társulata a kényszerpihenő alatt is hű maradt mottójához, mely szerint progresszív, stílusos, kortárs – és mint kiderült, nem csak a színpadon, de a négy fal között, online is. A társulat az évad kezdetével ezennel újult erővel veti bele magát a munkába: a repertoáron egy korábbi előadás továbbgondolása, két sikeres programsorozat folytatása, egy új megalapozása, egy elmaradt premier pótlása, de még egy visszatérő mesterrel való workshop is szerepel. Arról már nem is beszélve, hogy egyik legsikeresebb előadásuk második felvonásába kezdenek jövő év tavaszán – hogy azt majd trilógiává bővítsék 2023-ban. A meglévő darabok mellett tehát 8+1 eddig nem látott, új előadás várja a nézőket az elkövetkező hónapokban. 

 

Előtte azonban kezdetét veszi a fesztiválszezon! A közel 90 napon keresztül, amíg a szigorítások és óvintézkedések határozták meg a mindennapokat, számos nyári fellépés, köztük külföldi meghívás hiúsult meg, amiket ha minden jól alakul, most szerencse lesz pótolni. Veszprém, Pécs és Eger városok szerepelnek a térképen az első őszi hónapban, majd a híreket követve alakulnak a további útvonalak. Ami viszont biztos, hogy Budapesten, a Bethlen Téri Színházban immár kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Monotánc Fesztiválon lesz látható Deák Orsolya társulati tag szólója, melynek koreográfusa nem más, mint Dabóczi Dávid, a KET táncművésze.

A társulat hazatérésekor mindig Budapestre érkezik meg, most viszont örömmel jelentik be, hogy a KET hazatér a számára mindig otthont adó Bethlen Téri Színházba is és előadásai java részét itt tűzi műsorra az évadban. Visszavárnak mindenkit szeretettel!

Októberben, az évad első bemutatóját Cserepes Gyula (Cie Philippe Saire) készíti. A Vajdaságból származó alkotó az Ifjú Koreográfusok Fórumának (IKF) nyertes pályázójaként 2019-ben, Tiszavirág című demonstrációjában a mulandóságra fókuszált. Ezt a gondolatmenetet folytatva készíti most el Bardo címen új darabját, melyben a magyar nyelvterületen fellehető, az emberi élet kezdetét és végét kijelölő két pillérhez kötődő hagyományokat, szokásokat, hiedelmeket vizsgálva jutott el odáig, hogy a köztes lét állapotára összpontosítson.

Visszatér a társulathoz a szlovák származású Andrej Petrovic is, a híres Akram Khan Társulat táncművésze, társkoreográfusa, aki a tavalyihoz hasonlóan, ismét ötnapos workshopot tart a táncművészeknek, és aki 2022 tavaszán ismét, de akkor már egy hosszabb kreációra érkezik, egy egész est megkoreografálásának keretében. Mintegy őt váltja honfitársa, a főleg Belgiumban alkotó Anton Lachky, aki 2018-ban a magyar társulatok közül elsőként készített a KET-nek koreográfiát. Az azóta is nagy sikerrel játszott Special Society 2021 tavaszán folytatást kap, majd a tervek szerint 2023-ban trilógiává bővül. Akárcsak az első, a második rész is a Trafó Kortárs Művészetek Házában kerül bemutatásra, jövő májusban.

A KET tizenhetedik alkalommal is közzétette IKF-felhívását, idén azonban a tavalyival ellentétben már nem csak két nyertest hirdet, de új programkezdeményezést is indít IKF+ néven, két-két pályázatot választva ki így a kreációra.
Először, a tavalyihoz hasonlóan a SŐT7 fesztivál keretein belül mutatják be az IKF két legújabb demonstrációját, amin három lengyel vendégkoreográfus dolgozik majd. Jelentkezésük bizonyítja, hogy az újító elképzelés határokon átívelő, szükséges kezdeményezés. Magda Skowron (Fryderyk Chopin University of Music in Warsaw), illetve Anna Mikuła és Paweł Urbanowicz kettőse (The Ludwik Solski Academy of Theatre Arts in Cracow) öt napig dolgozhat majd együtt a KET vendégtáncosokkal kibővült társulatával novemberben.
A várakozásokat felülmúlva, két olyan neves magyar alkotó is jelentkezett a meghirdetett fórumra, akik ugyan már komoly tapasztalatokkal rendelkeznek a táncszakmában, de eddig nem volt alkalmuk nagyobb társulattal együtt dolgozni. A 2021 januárjában először megrendezésre kerülő IKF+ alkotói Góbi Rita (Góbi Rita dance) és Nagy Csilla (Cipolla Collectiva).

Mindezek előtt, december végén még két bemutatóval jelentkezik a K-Arcok elnevezésű programsorozat is, amely számos hazai és külföldi előadást maga mögött tudó, elismerésre nominált szóló-sorozat. A mostani alkalommal Mádi László, a társulat tagja és Egyed Bea szabadúszó táncművész-koreográfus kezd koprodukcióba és fog neki egy olyan est előkészítésébe, amely reflektál és illeszkedik a K-Arcok hagyományához, ahol két alkotó entitás közös munkája egy-egy karcolattá, arcképpé válik.

A töretlen érdeklődést mutató Igaz történet alapján című komplex táncszínházi nevelési előadás mellett továbbra is láthatóak lesznek a Térfalók és Verso című darabok. Mádi László IZP-nyertes koreográfiáihoz immár feldolgozó foglalkozást is párosul majd, melyeknek a Bethlen Téri Színház ad otthont és teret az előadásokat követően.

A veszélyhelyzet kinyilvánítása után kérdésessé vált, hogy megtartható-e a társulat előző évadjának várva várt bemutatója. Gustavo Ramirez Sansano, a világhírű spanyol koreográfus Recortes című darabja az egészségügyi óvintézkedések miatt végül egy nappal a Tánc Világnapja előtt elmaradt, pótlására 2021 májusában kerül sor a tervezett helyszínen, a Nemzeti Táncszínházban.

A munkák a járványhelyzet függvényében, az előkészítettek szerint haladnak tovább. A művészeti stábot két Harangozó-díjas művész, Fodor Katalin tánckarvezető és Sóthy Virág projektvezető mellett Mádi László táncművész, immár mint művészeti munkatárs is, és Farkas Kristóf pedig mint produkciós vezető alkotja. A társulat vezetője továbbra is Szögi Csaba Harangozó-díjas, Érdemes Művész.

A társulathoz újonnan szerződő táncművészek Joó Renáta, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, illetve Barna Krisztián, Bozsányi Liliána és Gyevnár Réka, a Magyar Táncművészeti Egyetem diplomásai.

A Magyar Táncművészeti Egyetemen Szögi Csaba 2018-tól óraadó, tavaly szeptembertől adjunktusi kinevezett, Horváth Adrienn táncművész második tanítási évét kezdi meg a campuson, Mádi László táncművész pedig koreográfus szakon kezdi meg tanulmányait.

YCP 2020 – Budapest, Hungary
In 2013, CEDT began to develop a new strategy to establish cooperation with the youngest generation of dancers and choreographers, providing further perspectives in the possible, common work. The program, based on the successes of last years, proved the necessity of our initiative, as seventeen young choreographers have been introduced so far (Bernadett Jobbágy, Milán Újvári, Gabriella Pálfi, Zoltán Grecsó, Dorottya Ujszászi, Kinga Varga, Júlia Gyulai, Gábor Halász, Judit Szamosi, Lajos Péteros, Anikó Kiss, Beatrx Simkó, Lajos Péter Túri, Kristóf Samu, Krisztina Szarvas, Dávid Mikó, Gyula Cserepes, Eva Urbanova), many of whom were also invited to work independently with CEDT. Beatrix Simkó’s demonstration was nominated for the Rudolf Lábán Award in 2017.

Based on the experience of successful introductions, the Central European Dance Theater announces “YCP 2020” Young Choreographers’ Platform again this year.

Since 2019, two chosen applicants have the opportunity to work within the framework of the Sissi Autumn Dance Week, meanwhile CEDT provides it’s compagny and rehearsal venues for the choreographers where they can work with the dancers for a week under professional mentoring, with the available theatrical apparatus and with our theater technician. With the help of all these, at the end of the week, we will hold a public demonstration of the work that has been done, including a visual documentation which can serve as a reference for future applications by young creators. In addition, before the one-week rehearsal, we also provide an other opportunity to get to be more prepared for the demonstration with training sessions for dancers, during which the performers will be introduced to the young choreographers’ own world of movement and while the creators get to know the program’s dance artists.

Venue: Bethlen Theater
Date: 14 November, 2020

The application must contain:

synopsis
number of performers
professional CV
references as a dancer (and/or choreographer), including Via Youtube or Vimeo link, shared or attached video to the e-mail
letter of recommendation from two well-known artists

Application deadline: 24 April, 2020 (23:59, Central European Time)

Applications should be sent to info@cedt.hu (in English)

For further information, please visit website https://cedtweb.wixsite.com/cedt

Before the results are announced, the project should be presented online.

 

Kedves Táncosok és Érdeklődők!

A KET a rendkívüli helyzetre való tekintettel úgy döntött, hogy táncosaink és a résztvevők egészségének védelme érdekében elhalasztja márciusi próbatáncát. Egyelőre nem tudjuk pontosan mikor kerül pótlásra az esemény, de mindenképp informálunk minden érdeklődőt, amint lehetőségünk nyílik rá.

Akik eddig nem jelentkeztek, de szeretnének részt venni a későbbiekben, látogassanak el honlapunkra a jelentkezés menetét illetően, majd írjanak az info@cedt.hu címre, ahol további információkkal szolgálunk.

Vigyázzatok magatokra és egymásra!

Kedves Nézőink!

A rendkívüli helyzetre való tekintettel a KET társulata is elköszön három hétre, a próbatermet sem látogatjuk ez idő alatt.

Mint azt már jól tudják, a 2020. március 11-én meghozott kormányrendelet alapján 2020. március 12-től, előreláthatóan április 6-ig mi sem tartjuk meg egyetlen előadásunkat sem a nézők és a fellépő művészek egészségének védelme érdekében.

További előadásainkról a későbbiekben, a fejlemények tükrében adunk tájékoztatást, ehhez kérjük figyeljék honlapunkat, Facebook-oldalunkat és játszóhelyeink (Bethlen Téri Színház, Nemzeti Táncszínház) online felületeit.

Elmaradó előadásaink:

▪️ Április 1. és 2. Igaz történet alapján – komplex táncszínházi nevelési előadás (Nemzeti Táncszínház)

▪️ Április 4. Mészáros Máté: Ketten / Juhász Péter: Sinni (Bethlen Téri Színház)

▪️ Ezen kívül márciusra meghirdetett kétfordulós próbatáncunkat is elhalasztjuk!

Vigyázzunk magunkra és egymásra!

Új, Recortes című darabunk előkészítő fázisának utolsó napján Gustavo Ramirez Sansano koreográfussal beszélgettünk.

Hogy érzed magad, mik a tapasztalataid a társulattal most, négy hét után?

Érkezés után azonnal megmondtam a táncosoknak, hogy a szép, lassú folyamat helyett mély vízre számítsanak. Eduardo (Gustavo asszisztense) és én azonban szerencsések voltunk, mert azonnal láttuk, hogy működik a dolog, a táncosok nagyon sokat dolgoznak önmagukban, maguktól, nem csak amikor mondjuk nekik, ezzel pedig jelentősen felgyorsult a folyamat, mintsem gondoltuk volna. Nagyon jó volt így dolgozni, sok idő jutott a gondolkodásra, vissza-visszatérhettünk bizonyos részekhez. Kreáció közben ugyanis a darab „megigéz”, nem látod tőle a valóságot, csak különböző szeleteket. Mennyire akarsz fizikális lenni, mit kezdesz az átmenetekkel, az időzítéssel? Aztán egyszer csak azon veszed észre magad, hogy túl sokat agyalsz és elfelejtesz nézőként jelen lenni. Mert a néző érzi és nem látja ezeket a dolgokat. Éppen ezért jó hagyni kicsit pihenni az anyagot, később visszatérni, meglátni az új ötleteket és egyáltalán, máshogy látni az egészet.

Jó hallani, hogy nem egy konkrét, „színpadkész” előadással érkezel, hanem együtt dolgozol a társulattal, inspirálódsz belőlük, benyomások és érzések alapján. Most egy rövid időre elmész, ezért kíváncsi vagyok milyen lesz, amikor visszatérsz és új nézőként tekintesz a darabra.

Az előadásaimnak van egy közös metszete, a másikkal való kapcsolódás. Erre mindenkinek megvan a maga saját, egyéni kifejezésmódja. Olyan ez, mint egy jelmez, lehet a te méreted, de rád kell szabni, hogy a tiéd legyen. A darab így maradhat csak friss és eleven. A KET táncosainak ez a fajta interpretáció az egyik erőssége, hisz nem csak táncolnak, hanem eldöntötték, hogy hisznek benne és jelen vannak. Ebből az állapotból „jön elő” a mozdulat. Azt mondhatom meglepetés ért, ugyanis nem minden esetben történik meg ez.

A cím egy spanyol szó, Recortes és amennyire tudom, nem lehet tökéletesen lefordítani.

Olyan ez, mint egy látásmód. Vegyünk pl. egy könyvet, ami olyan újságcikkekből áll össze, amik a kedvenc íródtól származnak. Ezek a darabkák alkotják a recortes-t.

Szóval olyan ez, mint egy montázs?

Mintha egy helyen tartanád mondjuk a kritikákat, amiknek amúgy a lapban lenne a helye, de te kivágtad: ezek a darabkák alkotják azt, amiről most beszélünk.

Képekre vagy szövegekre fókuszálsz inkább többet?

Egyikre sem. Élményekre és tapasztalatokra. Azok a darabkák, amiket összeillesztek, úgy gondolom, csak úgy mint a többi koreográfiám esetében, az emberek közti kapcsolatokról árulkodnak, főleg a szeretetről, köztük a sajátomról, amit megéltem a családommal, a szüleimmel, mindazokkal, akikbe belefutottam életem során. A kapcsolatok a legfontosabbak az életben: barátok, család, szerelem, még az utcán való találkozás is, Már egy rosszalló tekintet meg tudja változtatni a napodat, különösképp a mai világban, amikor egyre inkább gépekké válunk – nem tudom láttad-e pl. Steven Spielberg filmjét, a Ready Player One-t? Az első képkockákon látjuk, hogy egy egész városnyi ember a saját szobájában él – ez engem elszomorít. Ha ez a jövő, akkor ez egy rettenetes jövő. Számomra ezért is a kapcsolatok a legérdekesebbek: hogyan viszonyulunk egymáshoz, hogyan szeretjük vagy utasítjuk el a másikat, és a reakcióink? Miképp okozunk a másiknak fájdalmat, amikor nem akarunk vagy épp amikor akarunk?

Hogyan épül fel az előadás?

A darab első felének a témája a szeretet/szerelem, míg a másodiké a barátság, vagyis inkább az empátia. Egy közvetett példa: a bevándorlók kérdése, akik a Földközi-tengeren keresztül érkeznek, hagyhatjuk őket meghalni a tenger közepén? A határok relatívak, mi döntünk róla, rengeteg van belőle és valahol mégsem igaziak. Nézem a tévét, olvasom a sok kommentet és azt látom, hogy nincs empátia, a világ antipatikus lett, elvesztettük a kommunikáció képességét és számokká váltunk: anyák, apák, testvérek, életek ezrei, mindenki, aki ember. Láttam egy dokumentumfilmet, benne egy nagyon egyszerű példával. Egy kísérlet során egyazon ketrecben, egyszerre kellett meghúznia a zsinórt két majomnak, mikor éhesek voltak, hogy kapjanak egy-egy banánt. Ezután összezártak egy példányt, aki már evett és egyet, aki még nem. Aki már jól lakott, először nem akart segíteni, de utána a másikkal együtt meghúzta a zsinórt. Egy ponton azt mondja a film „talán elfelejtettük, hogy állatok vagyunk”. Úgy tűnik az egyetlen evolúciós különbség, hogy tárgyakat alkotunk és gépeket, amik kényelmesebbé teszik az életet. Közben viszont elfelejtjük, hogy végeredményben az állatoknál, akik nagyban hasonlítanak ránk, ugyanúgy megfigyelhetjük az „alapokat”, amik minket is egy csoporttá tesznek. Akkor viszont minek öljük egymást? Egy fajba tartozunk, az állatok nem csinálják ezt. „Talán emlékeznünk kéne” – ez is elhangzik a filmben.

Emlékezni. Talán ez lehetne az egyik kulcsszava az előadásnak?

Ez mindenben jelen van, hisz annyi információ vesz körül minket… Ott van a táncban is. Néha elfelejtjük, hogy élvezzük a táncot, hogy alkotunk valamit, hogy szeretjük. Aztán amikor csak táncolni kéne, megint megfeledkezünk róla és helyette gépekké válunk. Próbálunk elmondani, viszonozni valamit, valójában ez a téma problematikája, legyen bármi is az, amiről beszélni akarunk. Az érzés, amit kivált, azt jelenti, hogy a része is egyben.

Nagyon komplex előadásnak ígérkezik azok alapján, amiket mondasz. Szeretet, szerelem, vonzalom…

Ezek a legegyszerűbb dolgok. Két ember, egymástól távol, nem beszélnek egymással – azonnal meg lehet mondani róluk, hogy van-e köztük valami vagy se, nem is kell mondaniuk semmit. Szeretlek?! Gyűlöllek?! – a test beszél helyettük, ez a legalapvetőbb kapcsolódás: másokhoz, a testünkhöz, a kifejezéseinkhez, mindenhez. Táncosoknak szoktam tanácsolni, hogy figyeljék meg, vegyék észre, azonosítsák egyazon mozdulat lehetséges végkimeneteleit. Otthon, Spanyolországban mondok valami negatív kifejezést, káromkodok, de ezt ugyanakkor meg is tudom változtatni, pozitív kicsengést adok neki. Hangszín, intenzitás, szándék, ennyi.

Említetted, hogy két ember közt már távolról látható, van-e bármilyen kapcsolat köztük. Ez a „vonzalom” újrateremthető a színpadon, pusztán mozdulatokkal?

Ez lenne az ötlet maga, a kihívás. A duettek, amiket kiválasztottam és összerendeztem a darabban, úgy érzem mindegyik jól elkülöníthető kapcsolat-minőséget mutat be – legalábbis számomra. Vegyük az egyik duettet, amiben a pár közel van egymáshoz, sokat táncolnak együtt, de nem néznek egymásra. Olyan ez, mint amikor találkozol valakivel, beszéltek egymáshoz, de nem halljátok meg a másikat, még csak egymásra sem néztek, mert ha megtörténne, azonnal elrohannál. De amikor megtalálják a közös hangot, még akkor sem néznek egymásra, csak egymás után. Ezek a duettek mind egy kapcsolat különböző fázisai: közeledések és végződések – vagyis majdnem mindegyik ugyanolyan (nevet).

Nem akarok spoilerezni, de használtok néhány kelléket a darabban. Pontosabban egyet, de abból többet: narancsokat.

És papírt!

És papírt! Beszélnél kérlek kicsit ezekről?

Papírt már régebben is használtam más előadásomban, de most újítani akartam. Az én időmben az emberek „csak úgy” találkoztak, de most valakin/valamin, egy plusz médiumon keresztül. Ez az applikáció. Az internet manapság egy köztes piac, ahol el kell adnod magad és ahol szereted eladni magad. A táncosok ezekre a nagy papírokra fogják felírni a profiljukat: kik ők és hogyan adják el magukat, ezen keresztül próbálják elérni a másikat és néha egymásra is találnak. Narancsokat a második részben használunk, részben a dokumentumfilm ihletésére, amit már említettem. Ebből nagyon megtetszett az a gondolat, hogy mennyire csodálatos, ahogy az emberek „összedugták a fejüket”. Megépítettük a legeszméletlenebb építményeket, a piramisokat, Budapestet. Ezeket mi, emberek vittük véghez, nem gépek, ez sok-sok ember energiája és munkája. Ha együttműködünk, azt kell mondjam nagyszerűek vagyunk, erre emlékeztessük magunkat.

Ez miként fog megjelenni a színpadon?

Ennek szemléltetésére kitaláltam két gyakorlatot narancsokkal, ahol mindössze koordinációra van szükség. Az egyik egy tánc a szülővárosomból, ahol a pár tagjai homlokukkal tartják meg a narancsot. Aki a legtovább tudja tartani, hogy le ne essen, vagyis a legjobban összehangolja koordinációját, győzött. Mi ezt a közönséggel fogjuk kipróbálni. A másik egy nagyon gyors, nagyon nehéz és nagyon rövid tánc, ami hihetetlenül erőteljes, de csak akkor, ha mind együtt csinálják a táncosok. Így jutunk el a szeretettől/szerelemtől a pontig, ahol meglátjuk mire is vagyunk ketten, majd együtt képesek. Ha pedig már ketten, majd mindnyájan elég koordináltak leszünk, annak lesz csak igazán hatása.

 

Az interjút készítette Farkas Kristóf

Január 11-én a Közép-Európa Táncszínház is képviselteti magát a Szolnoki Szimfonikusok 2020-as újévi tánckoncertjén, melynek repertoárját nem más, mint Izaki Maszahiro fő-zeneigazgató válogatta össze. A jeles eseményt az M5 TV nem több, mint 12 kamerával fogja rögzíteni.

Műsor
Glinka: Ruszlán és Ludmilla – opera – nyitány
Borogyin: Igor herceg – opera – Poloveci lányok kórusa, Polovec-táncok
Hacsaturján: Gayane szvit (részletek)
Rahmanyinov: 14 románc op. 34 – Vocalise
Bizet: Carmen (részletek)
Fauré: Pavane op. 50
Fauré: Requiem op. 48 – Libera me
Fauré: Jean Racine himnusza op. 11
Saint-Saëns: Sámson és Delila – opera – Bacchanália
Ravel: Boléro

Közreműködik:
Budapest Táncszínház – Koreográfus: Raza Hammadi
Pécsi Balett – Koreográfus: Fodor Zoltán
Szolnok Balett és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium hallgatói
Koreográfus: Bajári Levente
Művészeti vezető: Szitt Melinda
Közép-Európa Táncszínház – Koreográfus: Feledi János
Cantemus Vegyeskar, Nyíregyháza – Karigazgató: Szabó Soma
Cantus Nobilis Kórus, Kecskemét – Karigazgató: Laczkó János
Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus – Karigazgató: Molnár Éva
Szolnoki Kodály-Máv Vegyeskar – Karigazgató: Juhászné Zsákai Katalin
Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános iskola Gyermekkara és Leánykara – Karigazgató: Romhányi Anita és Juhászné Zsákai Katalin
Tiszaparti Gimnázium Kodály Zoltán Leánykara – Karigazgató: Almainé Szabó Gabriella

Műsorvezető: Ókovács Szilveszter

Vezényel
Izaki Maszahiro

 

2018 tavaszán a Krakow Dance Theatre és a KET közös esten mutatkoznak be a Nemzeti Táncszínház szervezésében a Várkert Bazárban.

A Közép-Európa Táncszínház 2013-ban hívta életre a V4 Young Dance Talents programot. A vállalkozást az a felismerés vezérelte, hogy Közép-Európa jelenleg nem rendelkezik olyan nemzetközi hálózattal, amely képes lenne felvenni a versenyt a Nyugat-Európában működő intézményekkel. A táncoktatás és a professzionális táncszakma között nehezen átjárható szakadék húzódik, és az egyes társulatok, színházak is egymástól elszigetelve végzik munkájukat. A KET kezdeményezése nyomán a V4 országaiban működő intézmények között létrejött együttműködés első előadóművészeti eredménye Eryk Makohon és Kun Attila koreográfiái, melyet a KET táncművészei fognak bemutatni 2018 márciusában a Nemzeti Táncszínház szervezésében. Az előadás annak a hosszú távú szakmai együttműködésnek az eredménye, amelyben a V4 országaiban működő táncszakmai szervezetek lehetőséget kaptak és adtak egymás megismerésére, tapasztalataik, látásmódjuk és tudásuk megosztására. A most készülő darabok a közel hároméves együttműködés első előadóművészeti produktuma, melyben két, eddig elszigetelten működő táncszínház, a Krakow Dance Theatre és a Közép-Európa Táncszínház hoz létre közös alkotást.

 

A Nemzeti Táncszínház és a Káva Kulturális Műhely tagjaival közösen létrehozott Horda2 című táncszínházi-nevelési előadás (DTIE) elérkezett az utolsó alkalmakhoz.

A 2014-ben létrehozott produkció Magyarország és a régió első TIE (theatre in education) alapú táncelőadása, mely számos szakmai siker és rendkívül pozitív résztvevői visszajelzések után a 60. jubilleumi előadással búcsúzik a közönségtől.

Köszönjük a 60 osztálynak, monden résztvevő diáknak, pedagógusnak és érdeklődőnek, hogy lehetővé tették ezt a csodálatos közös utazást!

Továbbra is várjuk szeretettel az érdeklődőket Igaz történet alapján című DTIE előadásunkon.

2017. december 28-án mutatjuk be Cinegekirályfi című előadásunkat a Nemzeti Táncszínház szervezésében a Várkert Bazárban.

 

Történet a bátorság és a képzelet erejéről!Mese a jóságról, mely bármily kicsiny lehet, a legnagyobb gonosszal is szembeszáll, és visszahozza kertünkbe az ünnepi fényt!
Főhősünk, Gergő 9 éves, és nagyon szereti a meséket. Mivel a szülei sokat dolgoznak, ezért a nagypapája vigyáz rá, aki minden nap egy új mesével készül unokájának. Egy ködös, őszi napon Gergő szobája a mese nyomán varázslatos kertté változik, ahol JÓ és ROSSZ, a Cinegekirály és a gonosz Hollócsőr vívják harcukat a birodalomért. A csata azonban félbeszakad, így a mese ezen a délutánon nem ér véget, a küzdelem a valóságban és Gergő képzeletében folytatódik. A kisfiú megbetegszik és lázálmában a mesebeli varázskertben találja magát, ahol három próba vár rá. Gergőnek minden bátorságára szüksége lesz, hogy megküzdjön a sötét erőkkel. Ha sikerül legyőznie a gonoszokat, a mese boldog véget ér, és a kertbe újra beköszönt az öröm és a fény!
Történetünket Móra Ferenc A cinegekirály című elbeszélése ihlette, ám egy ízig-vérig mai mese kerekedett belőle.
Az előadást elsősorban 6-10 éves gyerekeknek ajánljuk.

 

Jegyinformáció: http://www.nemzetitancszinhaz.hu/esemenynaptar/esemeny/519/526