A lépcső az élet színtere. Váratlan és nagyon is várt fordulókkal ajándékozza meg az embert. A mozgó ember bizonytalan, a lépcső biztos. Az ember gondolatai, vágyai is ilyen lépcsőjárók. A szárnyaktól rég megváltak. Hol a padlástérbe kaptatnak, hol le az alagsorba.
Sok ilyen társtalan vágy hagyja el a lakást, hogy odakint hirtelen önnön ellentétébe forduljon, vágytalan társsá váljék. Aki senkinek se kell, akinek senki se kell. Merészséghiány? Képességhiány? Mindenki annak látszik, ami nem. Van, aki küzd ellene, és abba bukik bele. Van, aki nem, és mások buknak bele. A lépcső, úgy tűnik, út, de nem kiút.
A monológ szövegét Halasi Zoltán költő írta, akivel Réti Anna már korábban is dolgozott együtt, a Kártyavár című előadás kapcsán.
Réti Anna rotterdami tanulmányai után Hollandiában Itzik Galilivel, Conny Janssennel és Jens Van Daele-vel dolgozott. Magyarországra visszatérve szabadúszóként, többek között Szabó Réka, Hudi László, Bodó Viktor, Pataky Klári, Gál Eszter és Goda Gábor előadásaiban szerepel. 2012-13-ban Nagy József, Karine Ponties és Paulo Riberio projektjeiben vett részt.
2005 óta készít saját koreográfiákat, melyek több itthoni és nemzetközi díjban és elismerésben is részesültek. Önálló alkotásai: Lélek pulóver nélkül, Kártyavár, Éjszakai műszak, Fregoli Szindróma, Vis-à-vis találkozások A-val, Pillanatkommentárok, Ego Trip, Szempont.
2015-ben bemutatott Point of You című előadását, melyet a portugál Ricardo Machadoval közösen készített, az Aerowaves nemzetközi hálózat az év 20 legizgalmasabb alkotása közé választotta.
A K-Arcok sorozat harmadik bemutatója
Alkotók
Külön köszönet
- Fodor Katalin
- Kapitány Tamás
- Körmendy Pál
- Debreczeni Márton
- Teket Renáta
- Hudi László
Hangkulissza
- Debreczeni Márton
Táncművész
Tér
Produkciós partner
- Katlan Csoport