A KET friss táncosait bemutató sorozatunk utolsó interjújában Szilvási Anna mesél többek között tanulmányairól, a társulatról, és a közös munkáról a világhírű, szlovák származású belga koreográfussal, Anton Lachkyval.

 

A társulat új tagjaként mit tudhatnak rólad a KET nézői? Hol végeztél, milyen szakon, és hol dolgoztál korábban?

Szülővárosomban, Debrecenben kezdtem el táncolni, és amint elkezdtem járni, a szüleim elvittek beíratni művészi tornára, Vollay Enikő nénihez.

Rengeteg versenyre jártunk, és az egyik alkalommal a Magyar Táncművészeti Egyetem két mestere, Molnár Márta és férje, Fodor Antal javasolták nekem, hogy felvételizzek az iskolájukba. Így kerültem fel 2009-ben Budapestre, akkor 12 évesen, ahol az első 4 évemet klasszikus balett szakon töltöttem, majd 2014-ben átjelentkeztem az akkor induló modern szakra, amelyet 2018 júniusában végeztem el.

Miért jelentkeztél a Közép-Európa Táncszínház próbatáncára? Ismerted már az együttes munkáját?

Igen, figyeltem a társulat szakmai életét, illetve volt lehetőségem együtt dolgozni a csapattal. Az iskola utolsó évében Lőrinc Katalinnak köszönhetően az évfolyammal kiléphettünk az egyetem falai közül, és részt vehettünk különböző társulatok, koreográfusok munkáiban.

Ennek a lehetőségnek köszönhetően ismertem meg a KET társulatát, melynek tagjai rendkívül nyitottak, befogadóak, szimpatikusak voltak a kezdetektől.

Tavasszal, amikor Feledi Jánost megválasztották művészeti vezetőnek, elolvastam a pályázatát, ami meggyőzött arról, hogy érdemes jelentkeznem a társulat próbatáncára.

 

Most, hogy eltelt már két hónap az évadkezdés óta, hogyan érzed magad a társulattal, sikerült-e megtalálni a közös hangot a többiekkel?

Sokat számított nekem, hogy volt lehetőségem tavasszal együtt dolgozni a csapattal, megismerkedni velük. Ennek ellenére egész nyáron volt bennem félelem, és szeptemberben nagy izgatottsággal léptem be a próbaterembe, de ahogy a társulat tagjait megláttam, feloldották bennem a közvetlenségükkel a szorongásomat. Onnantól kezdve minden gördülékenyen ment. A vezetőség már a második nap megtisztelt bizalmával, és kijelöltek, hogy tanuljam be a lengyel koreográfus, Eryk Makohon  Poly című darabját. Ennek köszönhetően részt vehettem és megismerhettem mélyebben a társulat munkafolyamatát, ami még közelebb hozott minket. Ebben az időszakban vált számomra teljesen világossá, hogy a sorsom megint a lehető legjobban alakult. Éreztem a társulat szeretetét, segítőkészségét, bizalmát, ami rengeteg energiával töltött fel. Igencsak szembetűnő volt a számomra, hogy ez a sok figyelem, kedvesség nem csak nekem szól, aki új vagyok, hanem nagyon figyeltek, és mérhetetlen nagy szeretettel, tisztelettel fordultak egymás irányába is. Amikor ezt megtapasztaltam, akkor realizáltam, hogy “aha, szerencsecsomag vagyok”. Ez hatalmas megnyugvást, biztonságérzetet adott nekem.

Ha esetleg a magánéletben valami elszomorít, a teremben tényleg teljesen elfeledem, ki tudom zárni a csapatnak köszönhetően. Minden reggel valami rögtönzött játékkal egymásra hangolódunk, és nevetéssel melegítünk.

 

Milyen feladatok várnak rád az évadban az együttesnél, vagy melyek azok, amelyeken esetleg már túl is vagy?

Betanultam Eryk Makohon lengyel koreográfus Poly című darabját, amivel már az NKA jubileumi ünnepségén, szeptember végén, egy 10 perces részlettel felléphettem én is, mint a KET táncművésze. Legközelebb november 23-án a Bethlen Téri Színházban lesz a teljes darab látható.

A múlt héten pedig bemutattuk Anton Lachky szlovákiai születésű, belga koreográfus Special Society című darabját, amelyet a társulat számára készített. Mindössze négy hetünk volt rá, kőkemény, intenzív időszak volt. Az első hét volt számomra a legnehezebb, az ismeretlennel való találkozás, amikor fizikailag, mentálisan és lelkileg egyaránt elfáradtam. Izgalmas volt egy ilyen személlyel, mint Anton együtt dolgozni. Elképesztően precíz, igényes embernek ismertem meg. Rengeteget kísérleteztünk (mozgás, hang, arcjáték), próbálkoztunk, már volt, hogy napok óta próbáltunk valamit és képes volt elvetni, kukába dobni, mert mégsem tetszett neki, jobb ötlete támadt, vagy egy másik irányban kezdett el gondolkodni. Nem volt mindegy a számára, hogy hogyan adjuk ki a hangokat, az arcunk hogyan rezzen, vagy éppen miképp lélegzünk. A ruhára, sminkre, hajra is alaposan odafigyelt. Minden apró részlet ki volt dolgozva. Számomra meglepő volt, hogy lehetséges ilyen precizitással dolgozni, és a kísérletezésnek teret engedni oly módon, hogy az ne menjen az időbeosztás kárára. Nem volt bennem egy pillanatig sem félelem, hogy nem készülünk el időre, vagy ne lenne minden többször kipróbálva, térben, fénnyel, jelmezben.

 

Ugyan még csak most léptem ki az egyetem kapuján, de az ott töltött évek alatt már pár alkalommal jelen lehettem koreográfiák megszületésénél, de ez a felkészülési folyamat sok ponton eltért az eddigiektől. Ami a leginkább más volt a számomra, a módja annak, ahogyan az előadásra hangolódtam. Az eddigi, már-már rítusszerű bemelegítések, mit sem értek most, mivel itt már úgy kellett a színpadra állni, hogy szakad rólunk a víz, a pulzusunk pedig az egekben.

 

Villámkérdések:

Mi volt a pillanat, amikor eldöntötted, hogy táncos leszel?

Amióta az eszemet tudom

Ki a példaképed (alkotó, táncművész)?

Lőrinc Katalin

Hogyan kapcsolódsz ki a szabadidődben?

Családdal, barátokkal találkozom, túrázok, futok, bokszolok, olvasok, színházba járok

Melyik a legemlékezetesebb nyaralásod?

Mindegyik emlékezetes

Mi a kedvenc ételed?

Sóskamártás, spenót, töltött káposzta

Mi a kedvenc filmed?

Nincs

Milyen zenét hallgatsz?

Hangulattól függ

Milyen könyveket olvasol?

Mostanában Szabó Magda írásaira vagyok rákattanva

Sportolsz valamit a tánc mellett, és ha igen, mi az?

Futok, focizok, bokszolok

 

Az interjút Trója Gréta készítette