Kazár szótár
A 2013-ban indult tehetségkutató program elsődleges célja a koreográfusi utánpótlás lehetőségeinek javítása, a fiatal koreográfusok helyzetbehozása. Az IKF nyílt pályázatán fiatal koreográfusok kapnak lehetőséget az alkotásra. A nyertesek egy hétig dolgozhatnak a KET táncosaival, a hét végén pedig nyilvános bemutatót, demonstrációt tartanak színházi körülmények között. Ez alkalommal Kiss Anikó munkáját mutatják be a KET táncművészei.
Az előadás kiindulópontja Milorad Pavić Kazár szótár című regénye, amely a kazár nép történetét vizsgálja három különböző aspektusból keresztény, iszlám és héber források felhasználásával. A történet szereplői egyúttal kulcsfigurái is a kazár kérdés megvitatásának, ami valójában csupán apropóként szolgál arra, hogy észrevegyük, a három vallás képviselői mennyire másként értelmezik, magyarázzák ugyanazt a múltbeli történést. Kinek van igaza, egyáltalán mi az igazság?
Az előadás – a regényhez hasonlóan – arra kívánja ösztönözni a nézőt, hogy keresse meg a saját, egyéni olvasatát, válassza ki a saját verzióját, használja a fantáziáját, és mindenekelőtt szabadon asszociáljon.
A regényből kiragadott, montázsszerűen összeszerkesztett jelenetekben/etűdökben a táncosok egyéni gondolkodása, mozgásvilága is fontos szerepet kap.
A Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Program támogatásával.
Alkotók
Konzultáns
- Kiss Anikó
Fény
- Fogarasi Zoltán
Előadók
- Jakab Zsanett
- Hargitai Mariann
- Horváth Adrienn
- Ivanov Gábor
- Kovács Péter
- Szabó András