…ahol valóban szabad az önvizsgálat, az önmegismerés, az olyan „különös társadalomban”, ahol az elvárt, kötelező szerep-megfelelés helyett a szabad polgárok simán és természetesen önmagukat adhatják, ott bizony bármi megtörténhet. Még az is, hogy az emberek az állati ösztönviláguk hevítette vad vágyaikat a művészetfogyasztásban élik ki, miközben a napi gyakorlatban egymással békében, nyugalomban élnek.

A Special Society olyan, mint egy palackból hirtelen kiszabaduló dzsinn, felrázott üvegből kilövő pezsgő.

Nem ismerni rá a Közép-Európa Táncszínház táncosaira a Special Societyben, és ha kívülről látnák, valószínűleg ők sem ismernének magukra . Egytől egyig vagányak, bevállalósak, robbanékonyak, energikusak, szinte felszántják a színpadot, mintha az életük múlna ezen az estén, és ez jó.

Sohasem kóstoltam, de az elnevezése alapján olyannak képzelem a dizájner drogot, mint Anton Lachky Speciel Society című koreográfiáját: rögtön nagyot üt, alaposan felpörget, látványos víziókkal kelleti magát, néhány perces csendes áhítat után újra kiforgat magadból, és a vége felé már nem is gondolkozol, csak rajongsz.

Minden próbafolyamat úgy kezdődik, hogy megkérem a táncosokat, mutassák meg a maximumot, amire képesek. (…) Az én szerepem ott kezdődik, amikor ők már úgy érzik, elérték a határt: innen lököm őket még tovább… Bárki, akivel dolgozom, akármilyen szinten áll, velem úgy fog táncolni, ahogy még sosem táncolt. Ezt megígérhetem.