Korunk egyik hozománya a hangszennyezés, amit már meg sem hallunk, pedig mindig körülvesz minket. A város zaja, ami élesen lüktet, már fel sem tűnik, és ha nem a város, akkor a fülünkre szorított eszköz majd „elhallgattatja” a külvilágot.

Mit is kellene hallanunk, amikor befelé figyelünk vagy amikor a másikat szeretnénk megérteni? Hogyan tehetjük hallhatóvá magunkat, amikor elveszünk a zajban? Ki hallja meg egyáltalán, mit akarunk?

Olyan sok a rezgés körülöttünk, hogy sajátunkra már csak belsőnkben, vagy épp ott sem figyelünk. Elszigetelve, megsüketítve próbáljuk meghallani egymás szívét és a másik életének lüktető ritmusát. Egyetlen közös rezgés marad számunkra, amit fel kell kutatni, ha igazán nyitottak akarunk lenni a világra.

A csend a nulla pont, innen indul minden. A zaj pedig végpont, ahonnan hosszú és nehéz út vezet vissza a csendhez.

Az Audibles (Hallhatók) Mádi László, a Közép-Európa Táncszínház oszlopos tagjának harmadik, kifejezetten saját társulata számára készített koreográfiája. Az előadás, amellett, hogy a szokásosnál nagyobb figyelmet szentel az emberi kapcsolatok értelmezésére, úgy reflektál a jelenlegi világhelyzetre, hogy arra közben egyfajta pozitív figyelemmel tekint.

Alkotók


Táncművészek

  • Barna Krisztián
  • Horváth Léna
  • Dabóczi Dávid
  • Gyevnár Réka
  • Kindl Gábor
  • Kisbakonyi Edmond
  • Mohai Cintia
  • Sinka Lídia

Fény

  • Fogarasi Zoltán

Zene

  • Mádi László

Koreográfus

  • Mádi László

Mádi László: Audibles – trailer #1

Mádi László: Audibles – trailer #2

Mádi László: Audibles – official trailer

Kapcsolódó sajtó bejegyzések


Králl Csaba:
(Élet és Irodalom)
- 13/10/2023

Hét jól felkészült táncos, akik remekül összhangra jutnak a koreográfus elképzeléseivel, de meg is dolgoznak érte rendesen. Benne vannak, érzik, megformálják, és nem csak előadják a darabot.

Audibles
(Színház Online)
- 23/02/2022

Különleges vállalkozásba fogtak a Közép-Európa Táncszínház művészei, ugyanis az egész világegyetemet egyben tartó hangokat, zajokat jelenítik meg az Audibles (Hallhatók) című előadásban.

Audibles
Szoboszlai Annamária:
(KútszéliStílus.hu)
- 26/02/2022

Mintha csak mozgásba lendült volna egy organikus gépezet, és működik, míg helyzeti energiájából futja.

Audibles