Október 25-én, a Bethlen Téri Színházban látható a Közép-Európa Táncszínház társulatával együttműködve első, egészestés alkotásod bemutatója. Mi inspirálta az előadást, mi az, ami foglalkoztat jelenleg a darab a kapcsán?

Táncosként elég sokszor visszaköszönt különböző projektekben a körzés, vagy körkörös mozdulatok, a séta, a futás, az ezekből felépülő koreográfiák használata szólókban, duettekben és csoportos részekben is, amiket mindig nagyon élveztem kitalálni és előadni is.

Nem vagyok koreográfus, saját projektet még nem is hoztam létre, de örültem a KET meghívásának, mert egy ideje foglalkoztatott ez a “körzés” téma, mint kiindulópont vagy koncepció, amit szívesen kibontottam volna, nem csak egy részben használva, hanem erre építve fel egy egész darabot.

Persze nem volt olyan egyszerű a döntés, hogy mit is csináljunk a táncosokkal, mivel nem ismertem a hat fiatalt, és csak kettejüket volt szerencsém eddig táncolni látni. Nem volt lehetőségünk előre találkozni, hogy tesztelhessük, mi volna testhezállóbb, kinek mi az erőssége, ezért úgy éreztem, olyan felvetés kell, amihez mindenki egyaránt tud kapcsolódni. Ezért próbáltam inspirálódni, ahonnan csak tudtam. Egyik kedvenc techno szettem hallgatása közben például úgy éreztem, hogy igen… ez lesz az. Erre fogunk táncolni.. És már képzeltem is el a különböző részeket, mozdulatokat, szituációkat.

Korábbról volt egy másik darabötletem, ami egy saját fejlesztésű gumiszalagos tréningből alakult ki azáltal, hogy elkezdtem használni táncórákon csoportban azt, amit addig otthon egyedül csináltam. Ebből egy idő után izgalmas improvizációs szituációk születtek, amit úgy éreztem, hogy érdemes lenne továbbgondolni.

Végül a három ötlet közül azért a körökre és a sétára esett a választás, mert ezt próbáltuk ki legelőször a társulattal, és annyira megtetszett már az első napon, hogy azután már csak ezen tudtam agyalni.

Pár egyszerű sétálós játékkal, feladattal kezdtünk dolgozni, amihez második napon a geometriát is bevontuk, ami végtelen lehetőséget és irányt nyitott meg előttem. Ezután sokat rajzoltam különböző formákat, hogy milyen alakzatban, rendszerben mozogjon a csoport. Ezek ötlet szinten szimplán vizuálisan voltak izgalmasak számomra, de amikor már letisztultan és pontosan láttam kialakulni egyiket a másikból, azonnal megtelítődtek jelentéssel a részek, és a részek közti váltások. Képekké váltak, metaforákká. Maradhattam volna azon a vonalon, hogy ugyanígy dolgozom tovább, kizárólag a körzéssel, pusztán geometriai, illetve fizikai szabályokat lefektetve, így sokkal szabadabban hagyni, hogy mi mindenre asszociálhat a néző. Semmi esetre sem akartam túlkonkretizálni, vagy beleszőni valami sztorit.

Azonban miután nekem megvoltak a saját szubjektív reflekcióim, érzeteim, akaratlanul is megfordult kicsit a dolog, és olyan képeket kezdtem keresni, amik a saját “narratívámat” viszik tovább.

Közben olyan sokáig csak sétáltunk, hogy egy idő után már nem tudtam elképzelni, hogy miért kellene “megmozdulni”, táncolni. Ezért ez egy olyan táncszínházi előadás lett, amiben nem táncolnak végül.