A Közép-Európa Táncszínház és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója

A 25 éves jubileumát ünneplő Közép-Európa Táncszínház HORDA című előadása Kun Attila művészeti vezető első közös munkája a társulattal.

Az egyetlen Lajkó Félix zenéjére készült egész estés táncelőadás a zeneszerző nyolc zenei tételére épül, melyek más-más ihletettséggel mesélnek rólunk, a kenyérharcról, a bizalom megszületéséről, a pillangó röptéről, a természettől eltávolodott egyén lemoshatatlan városi mocskáról, a hatalom extatikus gyönyöréről, a haragról, a pusztító és tehetetlen dühről, a megértésről, az elfogadásról, a családról, a közösségről.

A hegedűművész muzsikája ösztöni kapocs a természettel és a természetben élő egyénnel. Zenéjéből árad a kultúra, de nem a színpadokon vagy a kiállítótermekben megjelenő kultúra, hanem az ember – a Kárpát-medencében élő ember – kultúrája.

A címben szereplő horda szó többféleképpen értelmezhető. Egyrészt azon emberek kis közössége, akik az élet élhetőségéért csoportokat alakítanak ki, másrészt az a pusztító emberhorda, akik valamilyen megfogalmazhatatlan késztetést követve lerombolják saját életterüket.

Alkotók


Koreográfus

  • Kun Attila

Előadók a bemutatón

  • Fábián Anikó
  • Frigy Ádám
  • Eller Gusztáv
  • Hargitai Mariann
  • Horváth Adrienn
  • Mádi László
  • Palcsó Nóra
  • Petrovics Sándor
  • Podmaniczky Dorottya

Előadók a felújításban

  • Hargitai Mariann
  • Horváth Adrienn
  • Jakab Zsanett
  • Wéninger Dalma
  • Ivanov Gábor
  • Kovács Péter
  • Mádi László
  • Füzesi Csongor

Dramaturg

  • Lisztóczky Hajnal

Asszisztens

  • Fodor Katalin

Jelmez, díszlet

  • Kiss Julcsi

Fény

  • Fogarasi Zoltán

Horda- preview

Horda - preview from DelbeauFilm on Vimeo.

Kapcsolódó sajtó bejegyzések


(Fidelio - Kultúrpercek)
- 22/11/2016

Egy hétig ismét a tánccé a főszerep a Bethlen Téri Színházban, az 5. Sissi Őszi Tánchét alkalmából. A fesztiválon hét táncprodukció mutatkozik be november 19-től egészen 25-ig. A házigazda Közép-Európa Táncszínház a különleges Horda című darabot mutatja be november 24-én.

Horda
(MédiaKlikk)
- 21/11/2016

Szögi Csaba és Kun Attila az M5 Esti Kérdés című műsorában a Sőt7-ről és a Hordáról beszélgetnek.

A videó itt érhető el.

Horda
(fidelio)
- 17/11/2016

Hét előadásból álló táncfesztivált rendeznek ötödik alkalommal a Bethlen Téri Színházban a hetedik kerületben. A szombaton kezdődő, hétnapos Sissi Őszi Tánchét idén ismét a vidéki – soproni, dunaújvárosi, miskolci, pécsi táncműhelyeket állítja a fókuszba.

Horda
Krupa Zsófia:
(Fidelio.hu)
- 19/04/2013

A virtuóz hegedûmûvész zenéje már pályája eleje óta kíséri Kun Attilát, élete elsõ koreográfiáját is Lajkó Félix zenéjére készítette el 1999 -ben a Trafóban. Azóta a Ballet Baselnél töltött évek alatt 2009-ben szerepelt Johann Inger Empty House címû elõadásában is, melyhez szintén Lajkó szolgált zenei alapanyagként. Elmondása szerint azonban a svájci elõadás alkalmával – a produkció magas szakmai színvonala mellett – hiányérzete volt: éppen az a pici földszagú fûszer nem volt benne, ami Lajkó Félixet más hegedûmûvészekkel összehasonlíthatatlanná teszi.

Horda
Kutszegi Csaba:
(Tánckritika.hu)
- 23/04/2013

Leginkább ez zavar a Hordában: a koncepcionális építkezés helyett provizórikusan létrejövõ táncnyelvi eklektika. Ez abban is tetten érhetõ, hogy igen sokszor a laza, õsi-kortárs-kaotikus térformákat – koreográfiailag indokolatlanul – letisztult, (neo)klasszikus térformák váltogatják, értsd: a hordatagok, miközben hirtelen nyelvet váltanak, egyszer csak elegáns duókat, triókat pedánsan egyszerre táncoló tánckarrá változnak.

Horda

Rider megtekintése

Horda
Technikai lap

Színpad:
14m x 15m (Sz. x M.)
fehér balett szõnyeg
fekete háttér

Díszlet:
Szükségünk lenne helyi erőből 5 db takarófalra,(3m magas, 2m széles), ezen kívül visszük: 1 db 4 m2-es díszlet kocsi rajta  „L” alakban egy szoba részlete, még ezen kívül trégerbe bekötve a színpad elején, középen egy másik szoba részlete(ez kb. 90kg, és kb. 1.5m. mély x 1.5m. széles x 1.7m. magas), ehhez drótköteleket is kérnénk a bekötéshez.
A színpadon víz, virágföld, és tempera festék is szerepel, erõs takarítást             igényel.

Fény:
29 db profil lámpa (ETC 25-50° 750W), ebbõl 10 db színváltó
3 db írisz
19 db 2 kW Pc + terelõlemez
3 db MAC 600W Fresner mozgófejes robotlámpa
2 db MAC 500W íriszelhetõ, fókuszálható mozgófejes robotlámpa
2 db statív
filter: 201
Compulite fénypult
Hang:  
1 db CD lejátszó
1 db keverõpult
Front, monitor hangfalak

Helyi igény:
3 db világosító
4 db díszítõ (ebbõl 2 db elõadásra is díszlet mozgatáshoz)
2 db zsinóros (ebbõl 1db elõadásra is tréger mozgatáshoz)
1 db hangosító elõadásra is

Színpadépítés: 8 óra
Színpadbontás:  1 óra
Az elõadás idõtartama: 60 perc