a Közép-Európa Táncszínház és a Krarow Dance Theatre együttműködéséből születő előadás

A Közép-Európa Táncszínház 2013-ban hívta életre a V4 Young Dance Talents programot. A vállalkozást az a felismerés vezérelte, hogy Közép-Európa jelenleg nem rendelkezik olyan nemzetközi hálózattal, amely képes lenne felvenni a versenyt a Nyugat-Európában működő intézményekkel. A táncoktatás és a professzionális táncszakma között nehezen átjárható szakadék húzódik, és az egyes társulatok, színházak is egymástól elszigetelve végzik munkájukat. A KET kezdeményezése nyomán a V4 országaiban működő intézmények között létrejött együttműködés első előadóművészeti eredménye Eryk Makohon és Kun Attila koreográfiái, melyet a KET táncművészei fognak bemutatni 2018 márciusában a Nemzeti Táncszínház szervezésében. Az előadás annak a hosszú távú szakmai együttműködésnek az eredménye, amelyben a V4 országaiban működő táncszakmai szervezetek lehetőséget kaptak és adtak egymás megismerésére, tapasztalataik, látásmódjuk és tudásuk megosztására. A most készülő darabok a közel hároméves együttműködés első előadóművészeti produktuma, melyben két, eddig elszigetelten működő táncszínház, a Krakow Dance Theatre és a Közép-Európa Táncszínház hoz létre közös alkotást.

Kun Attila (HU): Sacro sanctus (munkacím) – 35 perc
Eryk Makohon (PL): Poli (munkacím) – 40 perc

Előadók: Horváth Adrienn; Hargitai Mariann; Jakab Zsanett; Mádi László; Kovács Péter; Dunai Bettina; Nagy Csaba Mátyás, Füzesi Csongor, Nyeste Adrienn és a Magyar Táncművészeti Egyetem modern osztályának végzős növendékei: Stupek Míra, Hoffmann Luca, Szilvási Anna, Taba Benjamin, Golubkovics Gergely

Fény: Fogarasi Zoltán
Asszisztens: Pawel Lyskawa

Tánckarvezető: Fodor Katalin
Koreográfus: Eryk Makohon (Krakow Dance Theatre) és Kun Attila (KET)

PARTNEREINK: Krakowski Teatr Tańca, Magyar Táncművészeti Egyetem, Nemzeti Táncszínház, NKA

Bemutató: 2018. március 25. Várkert Bazár
A Nemzeti Táncszínház szervezésében

Kapcsolódó sajtó bejegyzések


Jászay Tamás:
(Revizor)
- 14/10/2021

Eryk Makohon […] az „előadást kifejezetten a KET táncosaira koreografálta, ennek bemutatója Budapesten, a rangos, táncelőadásokat is műsorra tűző Várkert Bazárban volt, az előadás ezt követően egy időre a társulat repertoárjába is bekerült.”

Col-Lab
KUTSZEGI CSABA:
(tánckritika.hu)
- 25/03/2018
Col-Lab
Török Ákos:
(szinhaz.net)
- 10/05/2018
Col-Lab

Rider megtekintése